Tomi Kontio - A holtak az élőkről

A holtak az élőkről beszélnek, az élők
az élők haláláról

nézd ott vagyok, te ott
és az őszt rázó erdő, megbénult pocsolya

meghaltál én, előbb
a széltől, a szélnek

és mikor elmondom, az ég, színes térkép
rajta ketten haladunk, két felén

együtt.

Tomi Kontio - Dimenziók

Ösvény mentén ülök
a levelek, mint nyári dalokat éneklő gyerekek
bomlanak ki a nyírfák rügyeiből.
A tavasz mélyen a télben gyökerezik
mélyen minden tavaszban, elmúltban és érkezőben

madarak dalolnak, elsüllyedve a hóban
a patak rigója naptól pelyhes.

Miért képzellek magam elé,
hogyha már hátrahagytalak?

Az időnek iránya van, emlék a kő,
amit a horizontra dobok.

Téged tátlak minden végek végén,
az utolsó sötétségben.

Tomi Kontio - Nem szabadulok tőled

Nem szabadulok tőled
hallom, ahogy egymáshoz dörzsölődnek a felhők

szeretnék nagy szavakat szólni, de egyre összemennek

hallom, hogyan puhítják férgek a földet
és csiga tolja csápjait a fény felé

és néhány kilométerrel arrébb

valaki levegőbe emeli zsebkendőjét és meglengeti

egy évtized múlva, tegnap, holnap

egy rúzs vége letörik
egy bár előtt, ruha mellére pattan,
mint egy ujjperc

valahol ott, a csodássá őrölt
világ magja, fennakad a történelmen, mondán

és az összes szakadékban felejtett búcsú
megfagy.

Fordítás közben őt hallgattam. Igen Efterklang.Igen Piramida.