Kék köd száll a magasba
a kő és a fatönk alól.
Kövek szólnak a lélegzethez,
fatönköktől széles látomás.
Egy kőből, a hideg földből,
toboz burkából, gomba virágából.
Zajlik a tenger, mindjárt este van.
Feledésbe merülnek az emberi lelkek.
Az erdő lélegzete, az éjszaka hangja
ma este, eltáncolja utolsó táncod
kövek hívogatnak a halálba.
Nincsenek búcsúzó szavak.
Csábít a szél, nyújtsd ki a kezed!
Adjatok szárnyat, hogy elérjem a sarkcsillagot!
Emeljetek táncba az éjjeli égbolttal!
Egy a ködből, a kékülő fényből
szélnek nyomából, légnek párájából.
Mohos halálos ágy.
zúzmós tekintetekkel körülvéve
csendes marad a tó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése