Gyűlölöm a kék reggeleket,
amik elszakítják az álmot kapuimtól
onnan, hová holttestemet képzeltem.
Előttem a világ miért
csupán egy sápadt árny
onnan, hová eltűnni vágyom?
Túl sokat láttam, gondolnám
pedig soha nem képzeltem el
mondd, ő az
ő a legszebb.
Csak a fal felé fordítja az arcokat,
nekem szinte ugyanolyan, így vagy úgy
ezer nyelv már elhallgatott.
Testemben egy gonosz boszorkány lakik
Meséket hallgat és mindegyikre vágyik
Innen csak idővel jut ki.
Nincs módszer, fagyott talaj, jeges éj.
Gyakran csak várok.
Üvegcipőben tácoltam
tudtam, tudtam
hogyan ver, ver a szív.
Beakad egy pillanatba többé nem,
többé nem ver.
Hová tűntek azok az éjszakák?
Valaki égig érő fát ültetett,
az én csemetém, a tavaszt sem éri meg
oly rövid, mint január egy napja.
Nincs értelme hintóra várni,
hallottam, hogy csak egyszer érkeznek meg.
Mindennek vége, az az óra üt.
Testemben egy gonosz boszorkány lakik
Meséket hallgat és mindegyikre vágyik
Innen csak idővel jut ki.
Nincs módszer, fagyott talaj, jeges éj.
Gyakran csak várok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése