Moonsorrow - Tähdetön/ Csillagtalan
A sötét megérkezik
Leereszkedik a holtak földjére
Az égbolt lenyomja a fejeinket
Elrejti a pusztítást a szemeinkből
Egyedül nyúlok a fény felé az éjben,
melyen át üvöltöm: Érjetek el engem!
Senki nem szól egy szót sem
Alig merülök álomba
Elmúlt az égő világ csillámlása
Az életvágy elmossa
Nehéz szán követ minket
Lábaink alatt a halál
Felettünk csak a csillagtalan éj
Alattunk az élettelen föld
A sötét eléri a világ külső peremét
Az emlékek füstként illannak el
Az emberek városai
Élettel teli idő
Vérrel és hamuval rajzolva
Fent csak a sivár ég
Lent az elhagyott csönd
Egyedül nyúlok a fény elé az éjben
Tovább kiáltom: érjetek el engem!
A szennyezett tenger forr
A véres kövezet leválik az útról
Végzetünket felhők szegélyezik
A levegő oly nehéz itt
A folyók mérgezetten folynak
Csak rozsdásodnak a csata fegyverei
Elhagyatva északon
Hova temessük a holttesteket?
Hová fussunk ha a nap felkel?
Látsz-e valakit, ha felemljük a zászlónkat?
Forró szél mossa a partokat
A fehér madár azokkal együtt tűnik el
Senki nem él már, semmi nem maradt hátra
Itt olyan nehéz a lépés
Tudd, hogy sose mutass a kövek alá
A törött északi felhők mögött
A szürke táj vadássza a szellemeket
A múlt halkan veszett el a horizonton
Talpunk alatt a bántok földje
Amiben semmi nem él többé.
Leereszkedik a holtak földjére
Az égbolt lenyomja a fejeinket
Elrejti a pusztítást a szemeinkből
Egyedül nyúlok a fény felé az éjben,
melyen át üvöltöm: Érjetek el engem!
Senki nem szól egy szót sem
Alig merülök álomba
Elmúlt az égő világ csillámlása
Az életvágy elmossa
Nehéz szán követ minket
Lábaink alatt a halál
Felettünk csak a csillagtalan éj
Alattunk az élettelen föld
A sötét eléri a világ külső peremét
Az emlékek füstként illannak el
Az emberek városai
Élettel teli idő
Vérrel és hamuval rajzolva
Fent csak a sivár ég
Lent az elhagyott csönd
Egyedül nyúlok a fény elé az éjben
Tovább kiáltom: érjetek el engem!
A szennyezett tenger forr
A véres kövezet leválik az útról
Végzetünket felhők szegélyezik
A levegő oly nehéz itt
A folyók mérgezetten folynak
Csak rozsdásodnak a csata fegyverei
Elhagyatva északon
Hova temessük a holttesteket?
Hová fussunk ha a nap felkel?
Látsz-e valakit, ha felemljük a zászlónkat?
Forró szél mossa a partokat
A fehér madár azokkal együtt tűnik el
Senki nem él már, semmi nem maradt hátra
Itt olyan nehéz a lépés
Tudd, hogy sose mutass a kövek alá
A törött északi felhők mögött
A szürke táj vadássza a szellemeket
A múlt halkan veszett el a horizonton
Talpunk alatt a bántok földje
Amiben semmi nem él többé.
Moonsorrow - Hävitetty/ Elhagyott
Elhagyott világ ez, amibe születtünk, feldúlt városok, amikben lakunk. Egy nap múlva mindent magunk mögött hagyunk,remélve, hogy valahol találunk egy másik helyet, ahol lehetséges élni. Többé egyáltalán nem láttunk embereket, csak felégetett házakat és állatokat, amelyek kórja minket is mardosott. Egyikünk sem fogja ezt sokáig túlélni.
Moonsorrow - Muinaiset/ Hajdanvoltak
A jól ismert ösvény irányítja az elveszetteket
A kidőlt fák az erdő peremén vezetik a lépéseket
itt még visszhangzik azon hajdanvolt hősöknek az éneke
Kiknek könnyeiben tükröződik a véget látott, csillagtalan éj
A földön rothadó levelek biztosan emlékeznek
Talán hallották, ahogy a pusztítás hírnökei elvágtáztak
Messze a háborútól és az éhségtől
Messze a tűzre gyúlt világtól
Muszáj kitartanunk, hisz oly kevesen vagyunk
Bízva az istenekben, talán még egy pillanatig túléljük
Estére fák törzsében ágyazunk majd meg
lombos ág lesz a takarónk
Nincs miért rettegni a zubogó víztől
itt nem hullik hamu az égből
Ha nem ismerős neked, éjjel
nem fogod tudni mit hallasz a csendben
szájról szájra járnak az örök bölcsességek
a szavak léteztek, mielőtt megszülettünk
mindet ismertük, de nem fogtuk fel
mikor szemek ezrei merednek ránk
feléjük fordítjuk fejeinket
Találkozzatok a hajdanvoltakkal!
a régvolt erő, amely marcangolja az emberek alkotásait
és magától újjászületik
mint ahogy az égbolt feltárul és lenéz a földre
minden fa kőbe gyökerezett
így az erőd leomlik
a gyűlölet falai összetörnek, mint az üveg
rozsdásodó gépek elmúlt időkből
hajók rostokolnak a mélyben
összes nyomunk elmostatik a tiszta vízbe
évek ezrei tűnnek tova egy pillanat alatt
földbe vesznek a szent írások
Találkozzatok a hajdanvoltakkal!
Találjátok meg az új világot!
A kidőlt fák az erdő peremén vezetik a lépéseket
itt még visszhangzik azon hajdanvolt hősöknek az éneke
Kiknek könnyeiben tükröződik a véget látott, csillagtalan éj
A földön rothadó levelek biztosan emlékeznek
Talán hallották, ahogy a pusztítás hírnökei elvágtáztak
Messze a háborútól és az éhségtől
Messze a tűzre gyúlt világtól
Muszáj kitartanunk, hisz oly kevesen vagyunk
Bízva az istenekben, talán még egy pillanatig túléljük
Estére fák törzsében ágyazunk majd meg
lombos ág lesz a takarónk
Nincs miért rettegni a zubogó víztől
itt nem hullik hamu az égből
Ha nem ismerős neked, éjjel
nem fogod tudni mit hallasz a csendben
szájról szájra járnak az örök bölcsességek
a szavak léteztek, mielőtt megszülettünk
mindet ismertük, de nem fogtuk fel
mikor szemek ezrei merednek ránk
feléjük fordítjuk fejeinket
Találkozzatok a hajdanvoltakkal!
a régvolt erő, amely marcangolja az emberek alkotásait
és magától újjászületik
mint ahogy az égbolt feltárul és lenéz a földre
minden fa kőbe gyökerezett
így az erőd leomlik
a gyűlölet falai összetörnek, mint az üveg
rozsdásodó gépek elmúlt időkből
hajók rostokolnak a mélyben
összes nyomunk elmostatik a tiszta vízbe
évek ezrei tűnnek tova egy pillanat alatt
földbe vesznek a szent írások
Találkozzatok a hajdanvoltakkal!
Találjátok meg az új világot!
Moonsorrow - Nälkä, väsymys ja epätoivo
Az éhség, a fáradtság és a reménytelenség vezetnek minket előre. Nem emlékszem, közülünk ki evett vagy aludt utoljára. A napok rövidek és a nap ritkán mutatkozik. Sokan maradtak hátra. Megint mások ételért kutatnak, mind tökéletes zsákmányok vagyunk. A remény, hogy jövőt találjunk saját magunknak, eltűnedezik. Alig páran maradtunk világunkban.
Moonsorrow - Huuto/Sikoly
Végeláthatatlan jég vakítja a szemeket
Dühhel telt csípős szél, fúj át a kezeken
A hegyek hitetlenül veszik körül zsákmányukat
Min fogunk itt élni?
Hol találjuk az utat előre?
Hűl az idő, a napok egyre hosszabbak
az erdő túlélői ritkán mutatkoznak
a hátramaradottak nem jutnak a sír békéjébe
A hegyek hitetlenül veszik körül zsákmányukat
Min fogunk itt élni?
Hol találjuk az utat előre?
Élet nem néz szembe halállal
csak szenvedés és fájdalom
képességünk a haladáshoz, tovatűnt
az erős lépések kiapadnak
gyengén és vágyottan
pusztulásba vesznek
az ég súlya kórusként énekel
e dal kínozza füleinket
elragadva szabaságunk, megszülve félelmünk
az elfeledett szánalmába nyújt minket.
visszhangzik a falakból
átgördül a légen
az elveszettek utolsó reménye
a hegyek körülveszik zsákmányukat
legközelebb ütni fognak
Min él itt bárki is?
Hol találjuk az utat, előre?
a gyengék áldozatul esnek a farkasoknak
az erősek elnyerik a farkasok akaratát
vak szemekkel követjük a hangokat
az emberi természet és csak gonoszságból
ösztönök uralkodnak, mikor az elme feketébe fordul
lábunk alatt nem látjuk az utat
felvéve a farkas-takarót, a reménytelen segítségével
hamarosan az első, megragadja fegyverét
véget vet az istenkáromlásnak, balgaságnak
Mikor az utolsó is gyilkosságot követ el
e jeges ösvényeken
hol sötétben csúszunk-mászunk
vadak bolyonganak
eljátszottuk szerepünket
visszahangzik a falakból
átgördül a légen
az elveszettek utolsó reménye
Halld az elítéltettek sikolyát!
Fény ragyog a vérfoltos havon
tetteink tükrözik végzetünket
élet nem néz szembe halállal
a szenvedés véget érhet
félem természetünket
de többé nem csitíthatom el a sikolyokat
az eső elbuktatja utolsó árnyait
a sík, temetővé változik
ugyanazon ég alatt, a vadon túlélői
a harc emlékeit a szél törli el
visszhangzik a falakból
átgördül a légen
az elveszettek utolsó reménye
még álmomban is hallom
az elítéltettek sikolyát
Dühhel telt csípős szél, fúj át a kezeken
A hegyek hitetlenül veszik körül zsákmányukat
Min fogunk itt élni?
Hol találjuk az utat előre?
Hűl az idő, a napok egyre hosszabbak
az erdő túlélői ritkán mutatkoznak
a hátramaradottak nem jutnak a sír békéjébe
A hegyek hitetlenül veszik körül zsákmányukat
Min fogunk itt élni?
Hol találjuk az utat előre?
Élet nem néz szembe halállal
csak szenvedés és fájdalom
képességünk a haladáshoz, tovatűnt
az erős lépések kiapadnak
gyengén és vágyottan
pusztulásba vesznek
az ég súlya kórusként énekel
e dal kínozza füleinket
elragadva szabaságunk, megszülve félelmünk
az elfeledett szánalmába nyújt minket.
visszhangzik a falakból
átgördül a légen
az elveszettek utolsó reménye
a hegyek körülveszik zsákmányukat
legközelebb ütni fognak
Min él itt bárki is?
Hol találjuk az utat, előre?
a gyengék áldozatul esnek a farkasoknak
az erősek elnyerik a farkasok akaratát
vak szemekkel követjük a hangokat
az emberi természet és csak gonoszságból
ösztönök uralkodnak, mikor az elme feketébe fordul
lábunk alatt nem látjuk az utat
felvéve a farkas-takarót, a reménytelen segítségével
hamarosan az első, megragadja fegyverét
véget vet az istenkáromlásnak, balgaságnak
Mikor az utolsó is gyilkosságot követ el
e jeges ösvényeken
hol sötétben csúszunk-mászunk
vadak bolyonganak
eljátszottuk szerepünket
visszahangzik a falakból
átgördül a légen
az elveszettek utolsó reménye
Halld az elítéltettek sikolyát!
Fény ragyog a vérfoltos havon
tetteink tükrözik végzetünket
élet nem néz szembe halállal
a szenvedés véget érhet
félem természetünket
de többé nem csitíthatom el a sikolyokat
az eső elbuktatja utolsó árnyait
a sík, temetővé változik
ugyanazon ég alatt, a vadon túlélői
a harc emlékeit a szél törli el
visszhangzik a falakból
átgördül a légen
az elveszettek utolsó reménye
még álmomban is hallom
az elítéltettek sikolyát
Moonsorrow - Kuolleille/ A holtaknak
A halottakhoz írom e szavakat
A sötétben hallom kiáltásotokat, a fényben látom körvonalaitokat
Oly sokatok került temetőbe és oly sokatokat kellett kiásnom a földből
Hamarost az ismeretlenbe rohanok
Talán még láthatom néhányatokat, de tudom, hogy utunk véget ért
Hallom a folyó vizet, benne az arcomat
Legyen ez az ajándékom nektek.
A sötétben hallom kiáltásotokat, a fényben látom körvonalaitokat
Oly sokatok került temetőbe és oly sokatokat kellett kiásnom a földből
Hamarost az ismeretlenbe rohanok
Talán még láthatom néhányatokat, de tudom, hogy utunk véget ért
Hallom a folyó vizet, benne az arcomat
Legyen ez az ajándékom nektek.
Moonsorrow - Kuolleiden maa/ A holtak földje
A fagyos folyó mélyére tekintek
Vize összegyűjti a tompa fényt
Magamra nézek, a kórságot nézem
mindenből kiszabadítom magam
szörnyen hideg a föld, amin fekszem
ismerem minden egyes mozdulatát
egy pillanatba fér az élet
gondok csordogálnak a víz felszínén
meleg és párás a levegő
a nap messze van, elrejtőzve szemeinktől
véres öklömbe zárom a világot
mindenből kiszabadítom magam
egy pillanatra máshová képzelem magam
biztonságban az istenek bosszújától
hol tévedtünk el?
itt senki sem fogja elmesélni
árnyékként járok a holtak földjén
látom, hogy minden halott körülöttem
talán egy új világba születtem
nem tudta, hogyan fog végződni
egy új, hősies kor küszöbén
tovább találgatom, hogy jutottam ide
Hogyan kaptuk végzetünket a kezdetekkor?
Ki volt a felelős?
Nem láttam nagy fenevadakat
nem hallottam a vég harsonáit
egy ember csak elvetette a tüzet
időnk bánatba és dögvészbe torkollott
testvér testvérnek életét szerezte meg
Hol tévedtünk el?
Elhagyatva a holtak földjén
Ott vagyok, hol minden újra kezdődik
hol a fény nem mutat színeket
a kopár mező mindenfelé terjeszkedik
csak felettem az ég egyre világosabb
nyugodtan jár velem a szél
lehunyom szemem és sírok
itt ragadtam, vágyak nélkül
törött lelkemet a folyónak kellene adnom
ott vagyok, hol minden újra kezdődik
az örökkévaló üresnek mutatja magát és kinyílik
a holtaknak a holtak földjén
Vize összegyűjti a tompa fényt
Magamra nézek, a kórságot nézem
mindenből kiszabadítom magam
szörnyen hideg a föld, amin fekszem
ismerem minden egyes mozdulatát
egy pillanatba fér az élet
gondok csordogálnak a víz felszínén
meleg és párás a levegő
a nap messze van, elrejtőzve szemeinktől
véres öklömbe zárom a világot
mindenből kiszabadítom magam
egy pillanatra máshová képzelem magam
biztonságban az istenek bosszújától
hol tévedtünk el?
itt senki sem fogja elmesélni
árnyékként járok a holtak földjén
látom, hogy minden halott körülöttem
talán egy új világba születtem
nem tudta, hogyan fog végződni
egy új, hősies kor küszöbén
tovább találgatom, hogy jutottam ide
Hogyan kaptuk végzetünket a kezdetekkor?
Ki volt a felelős?
Nem láttam nagy fenevadakat
nem hallottam a vég harsonáit
egy ember csak elvetette a tüzet
időnk bánatba és dögvészbe torkollott
testvér testvérnek életét szerezte meg
Hol tévedtünk el?
Elhagyatva a holtak földjén
Ott vagyok, hol minden újra kezdődik
hol a fény nem mutat színeket
a kopár mező mindenfelé terjeszkedik
csak felettem az ég egyre világosabb
nyugodtan jár velem a szél
lehunyom szemem és sírok
itt ragadtam, vágyak nélkül
törött lelkemet a folyónak kellene adnom
ott vagyok, hol minden újra kezdődik
az örökkévaló üresnek mutatja magát és kinyílik
a holtaknak a holtak földjén
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése