Johanna Sinisalo - Éjféli vendégség

Éjféli vendégség

-Tudom, okozhatok némi vesződséget-mondta zavarában Vilijonkka. A Muminlak konyhájában állt, körülötte három gyerkőc és hat bőrönd.

-De olyan hirtelen jött!

• Jólvan, jólvan- szólt Muminmama- van a padláson egy takaros kis szoba, nem használjuk semmire. Nincs miért aggódnod drágám...
• Vilijaana miatt van-mondta Vilijonkka- Egy unokatestvérem után kapta a nevét. Miért is kellett bárányhimlőt kapnia? Valamelyest már felépült, de még igazán nem volna jó, ha utazna. Márpedig nekünk muszáj menni. Ugyanis az anyósom...- Vilijonkka táskája szíjával babrált.
• Semmi baj, néha kimerítőek lehetnek a rokonok. Vilijaana természetesen nyugodtan itt maradhat. Hiszen csak néhány napról volna szó.

Muminmama gyümölcslevet töltögetett a poharakba.

• Szomjasnak tűnsz aranyom-szólt és poharat nyújtott Vilijaanának. Ő elfogadta és udvarias fejet hajtott.
• Köszönöm-mondta.
• Ha egy lány ilyen jólnevelt nincsen semmi vész- tette hozzá Pikku Myy.

A pici Vilijaana igazán nagyon jólnevelt volt. Eleinte kicsit nehen szokott hozzá, hogy játék közben szabadott zajongani, bukfencezni, a fákra fel lehetett mászni, vagy, hogy Muminmama szívesen kölcsönadta serpenyőit, ha sisakra volt szükség a kertben rendezett lovagi tornán. Az estéhez közeledve viszont ruhácskáját fűföltök lepték el, mancsát összegyantázta és egy igazán boldog és kimerült Vilijaana volt. 

   Az esti fürdés után Muminmama megmutatta a szobáját Vilijaanának. Igazán otthonos tetőri szobácska volt. A kis abalkokat finom, égszínkék függönyök keretezték, az fekhelyeken Muminmama gondos kezei által készült takarók.

  Vilijaana egészen el volt ragadtatva.

• Mindig is egy saját szobára vágytam- sóhajtotta- Elég nagy vagyok már ahhoz, hogy talán hamarosan otthon is kaphassak valami hasonlót.
• Ez igazán csodálatos, aranyom-mondta Muminmam-Abból az ablakból láthatod, ahogy az esthajnalcsillag egyenesen neked integet. Jó éjszakát, Vilijaana!
• Jó éjszakát!-mondta Vilijaana, amikor Muminmama kilépett az ajtón. A meleg takaró alatt kimerültnek érezte magát, kellemes volt, és a függönyök között, a sötétedő égbolton pedig valóban ott pislákolt a barátságos esthajnalcsillag. Csend volt.

     Túl nagy csend volt. 

     Vilijaana hozzá volt szokva, hogyan zizegtek, mocorogtak kistestvérei álmukban, valamint otthon, a gyerekszobában egy falióra is kattogott. Most, ahogy Vilijaana oldalára fordult, nem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy a csend, egyáltalában nem is volt olyan csendes, ellenkezőleg, számos icipici hang rejtőzött el benne.

  Hát az a közeli, halk nyikorgás mi lehetett? Mintha valaki feljött volna a lépcsőn. De hiszen senki nem lehet ilyen könnyű. Talán egy egér. Vagy egy szellem.

   Vilijaana azonnal roppant éber lett. Hirtelen hangos csattanás hallatszott az ablakból. Vilijaana felpattant és majdnem felsikoltott. Egy árny ijesztően hajlongott az ablak előtt. Valakinek a keze lehetett?

  Vilijaana ölébe kapta takaróját és már futott is. Egy percet sem marad ebben az  kísértetjárta szobában tovább!

   Niiskuneiti felriadt, amikor egy remegő mancs rázta meg a vállát. Résnyire nyitotta szemét és egy, a mellkasához takaróját szorító Vilijaanát látott az ágya mellett.

• Te jó ég, mi az?- kérdezte Niiskuineiti zsémbesen, ásítozva, mivelhogy előtte kétségkívül igazán mélyen aludt.
• Szellemek vannak a szobámban-zihálta Vilijaana.
• Szellemek?Hogyhogy? -kérdezte Niiskuneiti.

Vilijaana mindent elmesélt a hangokról és a hátborzongató árnyékról az ablakban. Niiskuneiti megnyugodva csapta össze tenyerét.

• Egy kicsit minden ház beszél álmában- mondta- ami pedig az árnyékot illeti, a kertben nő egy fa, amikor pedig a hold süt, az fa árnyéka éppen az ablakra esik.

Vilijaana bólintott ugyan, de orrocskája még mindig sápadt volt.

• Jó jó-mondta Niiskuneiti, és kicsit odébb húzódott ágyában-Legyen. Most az egyszer itt aludhatsz velem, de vigyázz rá, hogy ne nagyon mocorogj.

A hálás Vilijaana bevackolta magát Niiskuneiti mellé és takarója alá bújt.

Reggel, a kásája mellett Niiskuneiti némileg bosszúsan ült. 

• Tökéletesen értem, hogy Vilijaana megszokta, hogy másokkal együtt alszik a szobájában, de olyan sokszor ébresztett fel. A takarója leesett, mirefel az enyémet cibálta le rólam.
• Sajnálom- suttogta Vilijaana és tányérjába meredt. Zabkásájba egy kis könnycsepp hullott.
• Ne sírj aranyom!-vígasztalta Muminmama-Szeretnéd, hogy átvigyük az ágyadat Niiskuneiti szobájába? Akkor nem kell takaróról és mocorgásról vitatkozni, de mégiscsak lesz társaságod.

Vilijaana egy pillanatra csendben maradt.

• Igazán nagyon kedvesek vagytok, de hogyan tudnék egyedül boldogulni a saját szobámban, ha egyszer otthon kapok egyet? Olyan nagyon szerettem volna, de sehogysem tudnék visszaosonni a kistestvéreimhez ha egyedül félnék...

Muminék egymásra néztek.

• Ez még csak elméletileg okoz gondot, de ha megvalósul, bizonyosan kibírod majd valahogy- jegyezte meg Pikku Myy és szedett még egy jókora kanál zabkását.
• Van egy ötletem-mondta Muminbocs- Vándor talán segíthet.
• Miért is ne?- szólt Vándor- Én remekül aludtam tegnap egyedül, láttam a hajnalt, és az eső sem fog esni.
• És én is sátorban aludnék? Odakint? Egész éjjel?-kérdezte Vilijaana.
• Pontosan-válaszolt Pikku Myy- ha különböző helyeken alszik az ember, ahol különböző hangok vannak és különböző a csend, akkor csodálatosan megtanul viszonyulni azokhoz.
• Én is veletek megyek!-kiáltotta Niiskuneiti- Itt az idő, hogy sátorban aludjak, és igazán érdekes lesz.
• Szörnyen bátor vagy-Vilijaana csodálattal tekintett a forgolódó Niiskuneitire.
• Van már mögöttem egy pár kaland, elismerem- mondta- Örülök, hogy segíthetek.

Az előkészületek remek időtöltésnek bizonyultak. Muminmama hálózsákokat és rengeteg takarót, puha lepedőt hozott a fészerből. Muminpapa a zseblámpáját adta kölcsön. 

• Hozunk magunkal játékkártyát is-mondta Niiskuneiti- szükségünk lehet valamire, amivel elütjük az időt alvás előtt.
• Vigyetek egy üveg friss vizet is, szomjúság ellen- tanácsolta Vándor- így nem kell elhagyni a sátrat, ha inni szeretnétek.
• Elpakolok egy-egy pár gyapjúzoknit is mindenkinek- döntötte el Muminmama.

Az éj leszáltával, Vilijaana és Niiskuneiti a sátorba bújtak és gondosan behúzták a zipzárt.

A sátorban kellemes, zöld homály derengett. Körben, az ágak között susogott a szél, távolabbról patak zúgása hallatszott. Valahol pedig bús madár énekelte éjjeli dalát.

• Különös, ez a sok hang, mind ismerős- mondta Vilinaana- nap, mint nap hallom őket, éppencsak azért tűnnek furcsának, mert éjszaka még sosem találkoztam velük.
• Mhh-mm-tette hozzá Niiskuneiti féleláomban.

Odabent a Muminbocs, Muminmama és Muminpapa a nappaliban ücsörgött.

-Vajon hogyan boldogulnak?-kérdezte Muminbocs- Igazán régen volt már, mikor legutóbb Niiskuneiti sátorban éjszakázott.

• Remélem hasznát veszik a zseblámpának- így Muminpapa.
• Rendesen megvaccsoráztak? Az éjszakai levegő könnyen étvágygerjesztő lehet-aggódott Muminmama.
• Nem fúj kint nagyon a szél?-elmélkedett tovább Muminpapa és orrát felhúzva, mintegy beleszimatolt a levegőbe.- A sátor merevítői erős szélben könnyen összeomolhatnak.
• Kellemesnek tűnik odakint lenni a sátorban- vetette közbe Pikku Myy- Jó talán kivéve azt, hogy az éjszakai levegőtől igazán nagyon megéheztem.Mit szólnátok egy kis éjszakai csemegéhez?

A sátorban koromsötét volt, mikor Vilijaana felriadt. Kishíján már aludt, amikor ráészmélt mi nem hagyja nyugton. Közeledő lépteket halott. Aztán meg csattanát, csörrenést. Valami elhaló hangzavar. Ezek aztán nem az éjszakai szokásos hangjai-gondolta Vilijaana-És egyre közelednek!

   Vilijaana felült a hálózsákban és mancsával Niiskuneiti felé tapogazott.

• Hallod?
• Mog meg mi az Vilijaana, alszom...

  De akkor már Niiskuneiti is hallotta a különös zajt. Tenyerét szájára tapasztotta.

• Borzalom! Biztos útonállók! Vagy vadállatok. És bekerítenek minket.

    Vilijaana ilyen részletesen inkább bele sem gondolt, borzasztóan félt.

-Hol van a zseblámpa?-suttogta.

  Épp a holmik közt kotorászott remegő mancsával, amikor a sátorponyván keresztül tompa fényt vett észre.

• Segítség! Egy repülő csészealj!-sikította Niiskuneiti.

Ugyanabban a pillanatban nevetés és topogás halltszott, valaki pedig a bejárat zipzárját babrálta. Muminbocs bedugta orrocskáját a sátorba. Mancsában lámpást tartott.

• Halihó! Nem tudtunk elaludni, megéheztünk úgyhogy úgy döntöttünk, megtartuk ezt a kis éjféli vendégséget. Papa már élesztgeti a tüzet. Gyertek!

Pikku Myy is befurakodott a sátorba.

• Hallottam, hogy repülő csészaljról van szó. Namármost itt bőven van ugyan tányér, de azok minden kétséget kizárólag a földön maradnak-jelentette be.

Niiskuneiti kissé zavartan pislogott Vilijaanára, aki már jócskán kifelé cammogott a sátorból.

• Éjféli vendégség! Otthon sohasem eszünk éjszakánként, tábortűznél sem lakomézunk soha!-mondta.

-Kinyitottam egy új üveg eperlekvárt-szólt Muminmama.

Amikor Vilijaana visszamászott a sátorba, palacsintával és emeplekvárral teli hassal, az éjszakai hangjai már cseppet sem tűntek titokzatosnak, furcsának vagy ijesztőnek.

   Mint, ahogy tudjuk, mindenki odafigyel a másikra, könnyű elképzelni, hogy az éjszaka nagyon is barátságos -gondolta Vilijaana. Talán az a bizonyos zaj is csak egy bogár volt, aki épp barátjának vitte a nemrégiben talált finomságot-gondolta végig,mielőtt álomba zuhant volna.

Reggel Vilijaana élénk madárdalra ébredt.  Tűzött a nap a sátorra, odabent kishíján forróság volt. A gyapjúzoknik a sátor padlóján száradtak. Vilijaana nyugtázta, hogy egész éjjel, zavartalanul szundított. 

  Niiskuneiti még aludt, amikor Vilijaana óvatosan-nehogy felébressze-kinyitotta a sátor zipzárját.

  Vilijaana a friss, kesernyés reggeli levegőbe. A pázsit még harmatos volt, amikor befelé cammogott a Muminlakba.

  Odabent a konyhában meleg volt, kávé illatozott. Vilijaana ismerős alakot vett észre a reggelizőasztalnál: az anyukáját. 

• Te jó ég!-szólt Vilijonkka- Csupán néhány napig voltunk távol, mégis úgy tűnik, hogy igazán megnőtt!
• Lehet, hogy valóban-tette hozzá Muminmama.