Hajadban még ott van az ujjaim nyoma, meg néhány kiszáradt fűszál

Ütögette a jeges billentyűket, miközben idegszálai szorosan a táskájában lapuló borosüveget ölelték. Jobbra elhasznált pvc burkolatú vonatkocsi, szánalmas színekben pompázó üléssorok, egy férfi ingadozó hangerővel felesége bocsánatáért esedezett egy apró telefonba. Balra őrjítő mélység, s a benne futó gyilkos, ezüstfényű sínpár. Az Egri sebes beszippantotta már az összes utast, a padokon a karfák a semmit szeparálták el magányukban. 

Ütögette a körben hidegen világító billenytűket és repült és álomdott vissza a hónapok között. “Látlak édes” súgta. Ott fekszel, könnyedén, mint egy csokor száradó virág, hajadban még ott van az ujjaim nyoma, meg néhány kiszáradt fűszál. A szemedet nem értem, azt sosem fogom érteni. Szinte féltem tőle, olyan komoly, elfoglalta az egész arcodat, ha nem vigyázol, egy nap beszippant és egy darab óriási barna szem leszel.

Ütögette a lassan melegedő billenytűket, és az Egri sebes  otthonos nyugalmának már nyoma sem volt. Csak belülről nézve volt olyan ijesztő ez az egész világ, ha opció lenne a kívülről való megfigyelés most nem ütögetné a billenytűket. Idegszálai a borosüveggel incselkedtek, idegszálai a tekintetét is gúsba kötötték és a borosüveg felé fordították. “ Mi a neved Viktor?” Nem lehet, hogy csak egy napra léteztél? Mert most minden iszonyúan párhuzamos mindennel. Például ezek az esőtetők, vagy a neonlámpák kiégett csíkjai. Te pedig arra kértél “ Borzold össze a hajam!” és én összeborzoltam és te mosolyogtál, csodálom, hogy mosolyod nem tükröződött saját napszemüvegedben. Az enyémben igen, de azt csak te láttad én nem emlékezhetek mozdulataidra vagy vezetéknevedre.

Kicsit félt, sötétben nem látható az a sövény, aminél rendszerint megállapítja, hogy le kell szállni. 

És ahogy a nyár és a borzolt haj közeledik,a dolgok egyre őrültebbek. A fürdőszoba rózsával szórja fel magát távollétében, gyertyákat gyújt, talán ellop néhány füstölőt a fehér vázábólt, ahol tartotta őket. A hirtelen felindulásból vásárolt füstőlőnek milliószor jobb illatta van, szecessziós kéjjel kavarog a füstje a szobában, kár, hogy csak fényben látszik, mert előző este semmi kedve nem volt lámpát gyújtani. Bár talán a tegnap nyugodtabb volt, mint a ma. A fürdőszoba még műanyag dobozban rejtegette a rózsaszirmait, műanyag pohárból itta a vörösbort és ó az a bolond nem értette, hogy törökül udvarolnak neki. Ez a bolond, itt, habár elvágta a borhoz húzó idegszálait néha gondol arra a 330 csókra, amit Esti Kornél adott Kücsüknek. “ Hitel volt vagy ajándék?” “Tényleg ennyire szépek voltak Kücsük szemei? “ 

“ I love your skin oh so white

  I love your touch cold as ice.

  I worship your lips once, red as wine.” 

Arra az estére ez lett a személyleírása. Igyekezett eleget tenni neki. Miután kivette fehér, porclelánkancsóba öntött fekete teáját a hűtőből, ó igen tényleg milyen hideg volt az az érintés.

Ütögette az ismét jeges billentyűket, szörnyen kényelmetlenül feküdve a reszelő tapintású padlószőnyegen. Körülötte tárgyak hertek a földön. Flaneling, műanyag labda - gyönyörű árnyékot vetett- , borospohár. Óriási, mennybéli szépségű, csillogó borospohár, félig töltve borral. Tudta, hogy hamarosan odakúszik érte, önhitten feláll és belekortyol. 

• Tényleg olyan álmos vagy? - kérdezte a férfitól, aki botladozva az ablakhoz lépett és kitárta azt.
• Nem tudom-és átnézte bejövő emailjeit. Zúgtak, ömlöttek a szavak és a gombok a képernyőn.

És ő ismét hallotta a török szavakat ó balga! Nehezek voltak,mint a bársony, sok ‘cs’ sok dallam és véresen komoly barna szemek. Dallamszerű barna szemek.

Ütögette az üres, nyugodt billentyűket, mert reggel volt, szemeiben még hajnal. Odakint zúzmara rakódott az ágakra, fagyos acélrudak meredeztek a félkész házakból. Ujjai újra és újra megakadtak a padlószőnyeg borzolása közben.

• Ott van a kávé-mondta a férfi és szerető mosollyal az asztallap szélén álló bögrére mutatott.

“Milyen összeillő itt minden” A tárgyak, a flanelging, a labda, a borospohár.

Felállt. Meztelen volt, színes takaróját maga köré csavarta, de így is fázott, mert reggel volt, szemeiben még hajnal, odakint zúzmara rakódott az ágakra, fagyos acélrudak meredeztek a félkész házakból.

Hazafelé az úton, igazán önmaga volt Budapest környéke. Aranysárga és élénkzöld, melegítős gyerekek és szüleik. “ Mintha az én életem lenne.” Koszorút készíteni mennek “ a fejemben”. Hazafelé igyekeztek. No meg belekapaszkodni a jeges kerítésekbe, pici gyerekujjaikat kékké fagyasztani, aztán dörömbölni a csatornafedőkön. Csendben volt ő is meg a gyerekek is meg a férfi is meg a külváros is. Iskolák, csemegeboltok, a rejtélyesen élő trafik, kirakatában tizenkét éve ugyanazzal a megfakult műanyag hintával. Az eladó dobolt csak ceruzával a pvc pulton.