II.
Még csillogó ujjára
húzott égszín gyűrűt,
üresen csengő
roppant magányt.
Már csupasz talppal
táncol a fűszálak hegyén
kavarog, gomolyog
az olvadozó havon
A gyűrű kékje
szétszakadozik,
pontonként
gyötri a árnyat.
A lány lassan
fénnyé lesz.
De áttetsző szívét
dobogni hagyja a föld alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése